Az Egyesült Államok évtizedek óta globális háborút folytat a kábítószerek ellen. De ahogy a börtönök népessége és a pénzügyi költségek növekednek, és a kábítószerrel kapcsolatos erőszak világszerte folytatódik, a törvényhozók és a szakértők újra átgondolják, hogy a kábítószer elleni háború potenciális előnyei valóban megéri-e a sok hátrányát.
Mi is az a drogellenes háború?
Az 1970-es években Richard Nixon elnök hivatalos háborút hirdetett a kábítószerek ellen, amelynek célja a pszichoaktív anyagok illegális használatának felszámolása volt az Egyesült Államokban. Akongresszushoz intézett 1971-es beszédében Nixon azt állította: "Ha nem számoljuk fel a drogveszélyt Amerikában, akkor az biztosan elpusztít minket".
A következő évtizedekben, különösen a Reagan-kormányzat idején, a kábítószerek elleni nemzetközi katonai és bűnüldözési intézkedések fokozódtak. Ennek a keresztes hadjáratnak azonban nem kívánt következményei voltak: azerőszak terjedése világszerte és a tömeges bebörtönzés az Egyesült Államokban. Ennek ellenére a kábítószer elleni háború részben elérte a kábítószerek elérhetőségének és a visszaélésnek a csökkentésére irányuló célját.
Nixon a kábítószer elleni háborút a növekvő kábítószer-fogyasztás miatti fokozott közérdeklődéssel összefüggésbenindította el . Az 1960-as években a kábítószer-használat - részben az ellenkultúra mozgalomnak köszönhetően - egyre elterjedtebbé vált. Sok amerikai úgy vélte, hogy a kábítószer-használat komoly veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára és erkölcsére.
Az elmúlt négy évtizedben az USA több mint 1 billió dollártfordított a kábítószerek elleni háborúra. A kemény intézkedések azonban bizonyos szempontból nem hozták meg a kívánt eredményt: a kábítószer-használat továbbra is nagyon komoly probléma az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy a kábítószer elleni háborúnak köszönhetően ezek az anyagok kevésbé váltak elérhetővé. A kábítószer elleni háborúnak számos (részben nem szándékolt) negatív következménye is volt, többek között az amerikaibüntető igazságszolgáltatási rendszer nagyobb terhelése és a kábítószerrel kapcsolatos erőszak terjedése világszerte.
Mi is az a drogellenes háború?
Az 1970-es években Richard Nixon elnök hivatalos háborút hirdetett a kábítószerek ellen, amelynek célja a pszichoaktív anyagok illegális használatának felszámolása volt az Egyesült Államokban. Akongresszushoz intézett 1971-es beszédében Nixon azt állította: "Ha nem számoljuk fel a drogveszélyt Amerikában, akkor az biztosan elpusztít minket".
A következő évtizedekben, különösen a Reagan-kormányzat idején, a kábítószerek elleni nemzetközi katonai és bűnüldözési intézkedések fokozódtak. Ennek a keresztes hadjáratnak azonban nem kívánt következményei voltak: azerőszak terjedése világszerte és a tömeges bebörtönzés az Egyesült Államokban. Ennek ellenére a kábítószer elleni háború részben elérte a kábítószerek elérhetőségének és a visszaélésnek a csökkentésére irányuló célját.
Nixon a kábítószer elleni háborút a növekvő kábítószer-fogyasztás miatti fokozott közérdeklődéssel összefüggésbenindította el . Az 1960-as években a kábítószer-használat - részben az ellenkultúra mozgalomnak köszönhetően - egyre elterjedtebbé vált. Sok amerikai úgy vélte, hogy a kábítószer-használat komoly veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára és erkölcsére.
Az elmúlt négy évtizedben az USA több mint 1 billió dollártfordított a kábítószerek elleni háborúra. A kemény intézkedések azonban bizonyos szempontból nem hozták meg a kívánt eredményt: a kábítószer-használat továbbra is nagyon komoly probléma az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy a kábítószer elleni háborúnak köszönhetően ezek az anyagok kevésbé váltak elérhetővé. A kábítószer elleni háborúnak számos (részben nem szándékolt) negatív következménye is volt, többek között az amerikaibüntető igazságszolgáltatási rendszer nagyobb terhelése és a kábítószerrel kapcsolatos erőszak terjedése világszerte.
Nixon agresszív anyagpolitikájáig az Egyesült Államok történelme során mindvégig szembesült a kábítószer-ellenőrzés problémájával. A 20. század elején a törvények célja a kábítószer-termelés és -értékesítés korlátozása volt ,de gyakran faji felhanggal bírtak. Nixon modern drogellenes háborúja következtében a kisebbségi csoportok támadás alá kerültek.
A drogpolitikai szakértők és történészek reformokat sürgetnek aháború kudarcai és negatív következményei miatt. A javasolt megoldások között szerepel a rehabilitáció, a dekriminalizáció, sőt a kábítószerek legalizálása.
Az ilyen intézkedések elfogadása az előnyök és a kockázatok összetett számításával jár. Adrogpolitika gyakran inkább tűnik több, nem túl vonzó lehetőség közötti választásnak, mint a tökéletes megoldás keresésének . A kábítószer elleni háború esetében a tiltás költségeit (a kisebbségek aránytalan letartóztatása, a kábítószerrel kapcsolatos nemzetközi erőszak és a pénzügyi költségek) kell mérlegelni azEgyesült Államokban a kábítószerrel való visszaélés megfékezésének spekulatív előnyeivel szemben .
Nevezhető-e sikeresnek a kábítószer elleni háború?
A kábítószer elleni háború fő célja a kábítószer-használat visszaszorítása. Konkrétan a kábítószerek nemzetközi kereskedelmének megzavarása és megszakítása a célja, ami hiányhoz és magasabb árakhoz kell, hogy vezessen, így a fogyasztók számára kevésbé hozzáférhetővé téve azokat. Annak ellenére, hogy vannak bizonyítékok arra, hogy a kábítószerárak csökkennek, a szakértők úgy vélik, hogy a kábítószerek elleni háború a kábítószerekhez való hozzáférés korlátozása révén még mindig fékezi a kábítószerrel való visszaélést.
ANemzeti Kábítószer-ellenőrzési Politikai Hivatal adatai a legtöbb kábítószer esetében jelentős árcsökkenést mutatnak. 1981 és 2007 között a heroin átlagos nagykereskedelmi ára mintegy 93%-kal, a kokainporátlagos nagykereskedelmi ára pedig 87%-kal csökkent . A crack-kokain átlagos nagykereskedelmi ára 1986 és 2007 között 54%-kal csökkent. Ezzel szemben a metamfetamin és a marihuána ára az 1980-as évek óta viszonylag stabil maradt.
A drogpolitikai szakértők és történészek reformokat sürgetnek aháború kudarcai és negatív következményei miatt. A javasolt megoldások között szerepel a rehabilitáció, a dekriminalizáció, sőt a kábítószerek legalizálása.
Az ilyen intézkedések elfogadása az előnyök és a kockázatok összetett számításával jár. Adrogpolitika gyakran inkább tűnik több, nem túl vonzó lehetőség közötti választásnak, mint a tökéletes megoldás keresésének . A kábítószer elleni háború esetében a tiltás költségeit (a kisebbségek aránytalan letartóztatása, a kábítószerrel kapcsolatos nemzetközi erőszak és a pénzügyi költségek) kell mérlegelni azEgyesült Államokban a kábítószerrel való visszaélés megfékezésének spekulatív előnyeivel szemben .
Nevezhető-e sikeresnek a kábítószer elleni háború?
A kábítószer elleni háború fő célja a kábítószer-használat visszaszorítása. Konkrétan a kábítószerek nemzetközi kereskedelmének megzavarása és megszakítása a célja, ami hiányhoz és magasabb árakhoz kell, hogy vezessen, így a fogyasztók számára kevésbé hozzáférhetővé téve azokat. Annak ellenére, hogy vannak bizonyítékok arra, hogy a kábítószerárak csökkennek, a szakértők úgy vélik, hogy a kábítószerek elleni háború a kábítószerekhez való hozzáférés korlátozása révén még mindig fékezi a kábítószerrel való visszaélést.
ANemzeti Kábítószer-ellenőrzési Politikai Hivatal adatai a legtöbb kábítószer esetében jelentős árcsökkenést mutatnak. 1981 és 2007 között a heroin átlagos nagykereskedelmi ára mintegy 93%-kal, a kokainporátlagos nagykereskedelmi ára pedig 87%-kal csökkent . A crack-kokain átlagos nagykereskedelmi ára 1986 és 2007 között 54%-kal csökkent. Ezzel szemben a metamfetamin és a marihuána ára az 1980-as évek óta viszonylag stabil maradt.
Sok esetben ballonhatás figyelhető meg, amely szerint a kábítószer elleni küzdelem egy adott régióban nem feltétlenül vezet a kábítószer-kínálat általános csökkenéséhez. Ehelyett a kábítószer-előállítás és -kereskedelem egyszerűen más területekre helyeződik át, mivel az üzlet nagy nyereséget hoz. Ez különösen igaz azokra az országokra, ahol a kábítószer-kereskedelem a megélhetés egyik kevés módja lehet, és a kormányok nem elég erősek ahhoz, hogy fellépjenek az ilyen típusú tevékenységgel szemben.
A lufihajtás hatása az 1990-es években Perutól és Bolíviától Kolumbiáig, a 2000-es évek elején a Holland Antilláktól Nyugat-Afrikáig, a2000-es és 2010-es években pedig Kolumbiától és Mexikótól El Salvadorig, Hondurasig és Guatemaláig terjedt.
Néha a kábítószer elleni küzdelem nem vezet a termelés teljes csökkenéséhez, mint például Afganisztánban történt. Az Egyesült Államok2002 és 2014 között 7,6 milliárd dollárt költött az ópium elleni küzdelemre abban az országban, ahonnan a világ heroinellátásának nagy része származ ik. Minden erőfeszítés ellenére az ópiummák termesztése Afganisztánban 2013-ban rekordmagasságot ért el.
Az illegális kábítószerek iránti kereslet jelentősen megváltozott a kábítószer elleni háború kezdete óta. AMonitoring the Future tanulmány, amely a középiskolások illegális kábítószer-használatát követi nyomon, érdekes közelítő adatot kínál: 1975-ben, négy évvel azután, hogy Richard Nixon elnök alatt elkezdődött a drogháború, a középiskolások 30,7 százaléka számolt be arról, hogy az előző hónapban kábítószert használt. Ez az arány 1992-ben 14,4 százalék volt. 2013-ban ez az arány ismét 25,5 százalékra emelkedett.
A tiltás azonban valószínűleg kevesebb kábítószert tesz elérhetővé, mint amennyit legális kábítószerhasználat esetén elérhetnénk. John Caulkins, a Carnegie Mellon Egyetem drogpolitikai szakértőjének2014-es tanulmánya szerint a tiltás tízszeresére növeli a kemény drogok, például a kokain árát. Az illegális drogokhoz pedig nyilvánvalóan nem lehet könnyen hozzájutni - nem lehet csak úgy besétálni egy CVS-be, és heroint venni. Tehát a kábítószer elleni háború valószínűleg megállítja egyes drogok használatát: Caulkins becslése szerint a legalizálás megháromszorozhatja a kemény drogokkal való visszaélést, bár elmondása szerint ennél sokkal nagyobb mértékben is emelkedhet.
A lufihajtás hatása az 1990-es években Perutól és Bolíviától Kolumbiáig, a 2000-es évek elején a Holland Antilláktól Nyugat-Afrikáig, a2000-es és 2010-es években pedig Kolumbiától és Mexikótól El Salvadorig, Hondurasig és Guatemaláig terjedt.
Néha a kábítószer elleni küzdelem nem vezet a termelés teljes csökkenéséhez, mint például Afganisztánban történt. Az Egyesült Államok2002 és 2014 között 7,6 milliárd dollárt költött az ópium elleni küzdelemre abban az országban, ahonnan a világ heroinellátásának nagy része származ ik. Minden erőfeszítés ellenére az ópiummák termesztése Afganisztánban 2013-ban rekordmagasságot ért el.
Az illegális kábítószerek iránti kereslet jelentősen megváltozott a kábítószer elleni háború kezdete óta. AMonitoring the Future tanulmány, amely a középiskolások illegális kábítószer-használatát követi nyomon, érdekes közelítő adatot kínál: 1975-ben, négy évvel azután, hogy Richard Nixon elnök alatt elkezdődött a drogháború, a középiskolások 30,7 százaléka számolt be arról, hogy az előző hónapban kábítószert használt. Ez az arány 1992-ben 14,4 százalék volt. 2013-ban ez az arány ismét 25,5 százalékra emelkedett.
A tiltás azonban valószínűleg kevesebb kábítószert tesz elérhetővé, mint amennyit legális kábítószerhasználat esetén elérhetnénk. John Caulkins, a Carnegie Mellon Egyetem drogpolitikai szakértőjének2014-es tanulmánya szerint a tiltás tízszeresére növeli a kemény drogok, például a kokain árát. Az illegális drogokhoz pedig nyilvánvalóan nem lehet könnyen hozzájutni - nem lehet csak úgy besétálni egy CVS-be, és heroint venni. Tehát a kábítószer elleni háború valószínűleg megállítja egyes drogok használatát: Caulkins becslése szerint a legalizálás megháromszorozhatja a kemény drogokkal való visszaélést, bár elmondása szerint ennél sokkal nagyobb mértékben is emelkedhet.
Vannak bizonyítékok arra, hogy a drogstratégia túlságosan büntető jellegű. Peter Reiter, a Marylandi Egyetem munkatársa és Harold Pollack, a Chicagói Egyetem munkatársa 2014-es tanulmánya szerint nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a szigorúbb büntetések vagy a kemény kínálat megszüntetésére irányuló intézkedések hatékonyabbak lennének. A kábítószerekhez való hozzáférés korlátozása és a kábítószerrel való visszaélés megelőzése hatékonyabbnak tűnik, ha a büntetések enyhébbek. Következésképpen a büntetések szigorítása nem lassítja jelentősen a kábítószerek áramlását.
Ehelyett akábítószerek elérhetőségének csökkenése valószínűleg nagyrészt annak köszönhető, hogy a kábítószerek illegálisak, ami drágábbá és kevésbé elérhetővé teszi őket, megakadályozva a tömeges előállítás és terjesztés lehetőségeit.
Felmerül a kérdés, hogy a kábítószer-használat lehetséges csökkenése megéri-e azokat a hátrányokat, amelyek más területeken jelentkeznek, beleértve a túlterhelt büntetőjogi rendszert és az illegális drogpiacok által táplált erőszak globális terjedését. Ha a kábítószer elleni háború nem csökkentette jelentősen a kábítószer-használatot, -termelést és -kereskedelmet, akkor talán nem éri meg a költségeket, és egy új megközelítés jobb lenne.
Hogyan szabályozza ezt az Egyesült Államok?
Az Egyesült Államok ban az úgynevezettmedication scheduling rendszertalkalmazzák . Az ellenőrzött anyagokról szóló törvény szerint a szabályozott anyagoknak öt kategóriája van, az úgynevezett sémák, amelyek agyógyszer orvosi értékét mérlegelik avisszaélés lehetőségével szemben.
Azorvosi érték értékelése általában tudományos kutatások révén történik, többnyire nagyszabású klinikai vizsgálatokon keresztül , mint amilyeneket azÉlelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalvégez a gyógyszerek esetében. A Controlled Substances Act nem határozza meg egyértelműen a visszaélési potenciált, de a szövetségi kormány számára a visszaélés azt jelenti, hogy az emberek saját kezdeményezésükre használnak egy anyagot, ami kockázatot jelent az egészségükre vagy a lakosság egészére nézve.
E rendszer szerint az1. jegyzékben szereplő kábítószerek nem rendelkeznek orvosi értékkel, és nagy a visszaélési potenciáljuk. A 2. jegyzékben szereplő kábítószerek nagy visszaélési potenciállal rendelkeznek, de van némi orvosi értékük. Az 5. listára való visszaminősítéssel általában csökken a kábítószerrel való visszaélés valószínűsége.
Hasznos lehet, ha az osztályozási rendszert két külön csoportnak tekintjük: a nem orvosi és az orvosi csoportnak. A nem orvosi csoportba azok az 1. jegyzékben szereplő kábítószerek tartoznak, amelyeknek nincs orvosi értékük, és magas a visszaélés lehetősége. Az orvosi csoportba tartoznak a 2-5. jegyzékben szereplő készítmények, amelyeknek van némi orvosi értékük, és a visszaélési potenciáljuk szerint vannak besorolva (a magastól az alacsonyig).
Ehelyett akábítószerek elérhetőségének csökkenése valószínűleg nagyrészt annak köszönhető, hogy a kábítószerek illegálisak, ami drágábbá és kevésbé elérhetővé teszi őket, megakadályozva a tömeges előállítás és terjesztés lehetőségeit.
Felmerül a kérdés, hogy a kábítószer-használat lehetséges csökkenése megéri-e azokat a hátrányokat, amelyek más területeken jelentkeznek, beleértve a túlterhelt büntetőjogi rendszert és az illegális drogpiacok által táplált erőszak globális terjedését. Ha a kábítószer elleni háború nem csökkentette jelentősen a kábítószer-használatot, -termelést és -kereskedelmet, akkor talán nem éri meg a költségeket, és egy új megközelítés jobb lenne.
Hogyan szabályozza ezt az Egyesült Államok?
Az Egyesült Államok ban az úgynevezettmedication scheduling rendszertalkalmazzák . Az ellenőrzött anyagokról szóló törvény szerint a szabályozott anyagoknak öt kategóriája van, az úgynevezett sémák, amelyek agyógyszer orvosi értékét mérlegelik avisszaélés lehetőségével szemben.
Azorvosi érték értékelése általában tudományos kutatások révén történik, többnyire nagyszabású klinikai vizsgálatokon keresztül , mint amilyeneket azÉlelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalvégez a gyógyszerek esetében. A Controlled Substances Act nem határozza meg egyértelműen a visszaélési potenciált, de a szövetségi kormány számára a visszaélés azt jelenti, hogy az emberek saját kezdeményezésükre használnak egy anyagot, ami kockázatot jelent az egészségükre vagy a lakosság egészére nézve.
E rendszer szerint az1. jegyzékben szereplő kábítószerek nem rendelkeznek orvosi értékkel, és nagy a visszaélési potenciáljuk. A 2. jegyzékben szereplő kábítószerek nagy visszaélési potenciállal rendelkeznek, de van némi orvosi értékük. Az 5. listára való visszaminősítéssel általában csökken a kábítószerrel való visszaélés valószínűsége.
Hasznos lehet, ha az osztályozási rendszert két külön csoportnak tekintjük: a nem orvosi és az orvosi csoportnak. A nem orvosi csoportba azok az 1. jegyzékben szereplő kábítószerek tartoznak, amelyeknek nincs orvosi értékük, és magas a visszaélés lehetősége. Az orvosi csoportba tartoznak a 2-5. jegyzékben szereplő készítmények, amelyeknek van némi orvosi értékük, és a visszaélési potenciáljuk szerint vannak besorolva (a magastól az alacsonyig).
A marihuána és a heroin az 1. jegyzékben szereplő kábítószerek közé tartozik, tehát a szövetségi kormány szerint nincs orvosi értékük, és magas a visszaélés lehetősége. A kokain, a metamfetamin és az opioid fájdalomcsillapítók a 2. jegyzékbe tartozó kábítószerek, tehát úgy tekintik, hogy van némi orvosi értékük és magas a visszaélési potenciáljuk. Aszteroidok és a tesztoszterontermékek a 3. jegyzékbe tartoznak, a Xanax és a válium a 4. jegyzékbe, a korlátozott mennyiségű kodeintartalmú köhögéscsillapítók pedigaz 5. jegyzékbe. A kongresszus 1970-ben kifejezetten törölte az alkoholt és a dohányt a jegyzékekből.
Bár ezek a jegyzékek segítik az illegális kábítószer-birtoklás és -értékesítés büntetőjogi szankcióinak kialakítását, nem mindig ezek a végső szó. A kongresszus például 1986-ban jelentősen megemelte a crack-kokainra kiszabható büntetéseket ,válaszul a crack-járvány és a bűnözéssel való lehetséges kapcsolata miatti aggodalmakra. Az államok kormányai is meghatározhatják saját büntetőjogi szankcióikat és listáikat a kábítószerekre vonatkozóan.
Más országok, például az Egyesült Királyság és Ausztrália az Egyesült Államokhoz hasonló rendszert alkalmaznak, bár egyes kábítószerekre vonatkozó konkrét minősítéseik eltérnek.
Hogyan hajtják végre az államok a kábítószer elleni háborút?
Az Egyesült Államok belföldön és külföldön is háborút folytat a kábítószer ellen. Belföldön a szövetségi kormány a helyi és állami rendőrségek számára pénzeszközöket, jogi rugalmasságot és speciális felszerelést biztosít a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemhez. A helyi és állami rendőrség ezt a finanszírozást aztán arra használja fel, hogy a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen lépjen fel.
"Aszövetségi támogatás segített nekünk a nagyobb drogszervezetek felszámolásában, és Baltimore-ban többeket is felszámoltunk" - mondta Neal Franklin, nyugalmazott rendőr őrnagy és a Law Enforcement Against Prohibition (Törvényvégrehajtás a tiltás ellen) ügyvezető igazgatója. amely ellenzi a drogellenes háborút. "De ehhez ki kellett szednünk a legalacsonyabban lógó gyümölcsöket, és felfelé haladva a láncolaton, hogy kiderítsük, ki áll apiramis csúcsán. egészen a hatósági személyekig".
Bár ezek a jegyzékek segítik az illegális kábítószer-birtoklás és -értékesítés büntetőjogi szankcióinak kialakítását, nem mindig ezek a végső szó. A kongresszus például 1986-ban jelentősen megemelte a crack-kokainra kiszabható büntetéseket ,válaszul a crack-járvány és a bűnözéssel való lehetséges kapcsolata miatti aggodalmakra. Az államok kormányai is meghatározhatják saját büntetőjogi szankcióikat és listáikat a kábítószerekre vonatkozóan.
Más országok, például az Egyesült Királyság és Ausztrália az Egyesült Államokhoz hasonló rendszert alkalmaznak, bár egyes kábítószerekre vonatkozó konkrét minősítéseik eltérnek.
Hogyan hajtják végre az államok a kábítószer elleni háborút?
Az Egyesült Államok belföldön és külföldön is háborút folytat a kábítószer ellen. Belföldön a szövetségi kormány a helyi és állami rendőrségek számára pénzeszközöket, jogi rugalmasságot és speciális felszerelést biztosít a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemhez. A helyi és állami rendőrség ezt a finanszírozást aztán arra használja fel, hogy a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen lépjen fel.
"Aszövetségi támogatás segített nekünk a nagyobb drogszervezetek felszámolásában, és Baltimore-ban többeket is felszámoltunk" - mondta Neal Franklin, nyugalmazott rendőr őrnagy és a Law Enforcement Against Prohibition (Törvényvégrehajtás a tiltás ellen) ügyvezető igazgatója. amely ellenzi a drogellenes háborút. "De ehhez ki kellett szednünk a legalacsonyabban lógó gyümölcsöket, és felfelé haladva a láncolaton, hogy kiderítsük, ki áll apiramis csúcsán. egészen a hatósági személyekig".
A finanszírozás egy része, különösen aByrne Justice Assistance Grant programbólszármazó támogatás , ösztönzi a helyi és állami rendőrséget a kábítószer-ellenes műveletekben való részvételre. Ha a rendőrség nem használja fel az illegális szerek elleni küzdelemre elkülönített pénzeszközöket, akkor megvonhatják tőlük ezeket a pénzeszközöket, ami pénzügyi ösztönzést jelent a bűnüldöző szervek számára, hogy továbbra is harcoljanak a kábítószerek ellen.
Bár a hangsúly a bűnbandákra helyeződik, az alkalmi fogyasztók továbbra is a büntetőjog hatálya alá tartoznak. 1999 és 2007 között a Human Rights Watch megállapította, hogy a kábítószerrel kapcsolatos letartóztatások legalább 80 százaléka inkább birtoklásra, mint kereskedelemre vonatkozott.
Úgy tűnik azonban, hogy a birtoklás miatti letartóztatások általában nem vezetnek elítéléshez és bebörtönzéshez. A szövetségi statisztikák szerint 2004-ben a kábítószer-bűncselekmények elkövetőinek mindössze 5,3 százaléka volt szövetségi börtönben, míg az ilyen elkövetőknek 27,9 százaléka ült állami börtönökben kábítószer-birtoklás miatt. A legtöbb elítéltet emberkereskedelem miatt kapták el, míg keveseket az "egyéb bűncselekmények" meghatározatlan kategóriája alapján ítéltek el.
Nemzetközi szinten az Egyesült Államok aktívan támogat más országokat a kábítószer elleni küzdelemben. A 2000-es években például aKolumbia-terv kezdeményezés keretében katonai támogatással és kiképzéssel segítették Kolumbiát . A cél az volt, hogy segítsék az országot a kábítószer-kereskedelemből finanszírozott bűnözői csoportok és fegyveres csoportok üldözésében.
Szövetségi tisztviselők azzal érvelnek, hogy a Kolumbiához hasonló országoknak nyújtott támogatás akábítószer-kereskedelemforrásait célozza , mivel a legtöbb anyagot Latin-Amerikában állítják elő, és északra, az Egyesült Államokba szállítják. A nemzetközi erőfeszítések azonban nem szüntették meg teljesen a kábítószer-kereskedelem és a kapcsolódó erőszak problémáját más országokban, hanem csak ideiglenesen szorították ki azt.
Tekintettel arra, hogy a kábítószer elleni küzdelemben nehéz célokat elérni, a szövetségi és állami tisztviselők elkezdtek eltávolodni a kemény végrehajtási módszerektől és a bűnözéssel kapcsolatos szigorú álláspontoktól. A Fehér Ház Nemzeti Kábítószer-ellenőrzési Politikai Hivatala ma már a rehabilitációra helyezi a hangsúlyt, nem csupán a bűnüldözésre. Még néhány konzervatív, köztük Rick Perry volt texasi kormányzó is támogatja a drogbíróságok döntéseit, amelyek célja, hogy a kábítószer-bűnözőket börtön helyett rehabilitációs programokba helyezzék.
E reformok lényege, hogy jobb egyensúlyt találjanak aközött, hogy több embert börtönözzenek be a kábítószer-kereskedelem miatt, és a valóban problémás kábítószer-használókat olyan rehabilitációs és kezelési szolgáltatásokhoz irányítsák, amelyek segíthetnek rajtuk. " Nem tudjuk megállítani magunkat a problémából, és valóban a bevált közegészségügyi stratégiákra kell összpontosítanunk a figyelmünket, hogy jelentős változást érjünk el a kábítószer-használat és annak következményei tekintetében " - mondta Michael Botticelli, az Egyesült Államok kábítószerügyi cárja.
A kábítószer elleni háború hatása az amerikai igazságszolgáltatási rendszerre
A büntető igazságszolgáltatási rendszerre az elmúlt évtizedekben gyakorolt eszkalálódó hatás - a bebörtönzési arányok növekedésétől kezdve a magántulajdon elkobzásán át a militarizációig - a kábítószer elleni háborúnak tulajdonítható.
Miután az Egyesült Államok az 1970-es és 1980-as években fokozta a kábítószer elleni háborúját, a kábítószer-bűncselekményekért kiszabott szigorúbb büntetések szerepet játszottak abban, hogy az ország világelső lett a bebörtönzési arányok tekintetében. (A kábítószer-bűncselekmények elkövetői azonban még mindig a börtönnépesség kis részét teszik ki: az állami börtönökben - amelyekben az amerikai börtönnépesség több mint 86 százaléka él - 2012-ben az emberek mintegy 54%-a volt erőszakos bűnöző, 16%-a pedig kábítószer-bűnöző - az Igazságügyi Statisztikai Hivatal adatai szerint).
A tömeges bebörtönzés azonban komoly terhet rótt a büntető igazságszolgáltatási rendszerre, és a börtönök túlzsúfoltságához vezetett az Egyesült Államokban. Ennek eredményeképpen egyes államok, köztük Kalifornia, a börtönnépesség csökkentése érdekében eltörölték a nem erőszakos kábítószer-fogyasztók és -eladók büntetését.
A rendőrségi hatáskörök tekintetében a polgári vagyonelkobzás a kábítószer és a kábítószer-kereskedő szervezetek elleni küzdelem módszereként indokolt. Ezek az intézkedések lehetővé teszik a bűnüldöző szervek számára, hogy lefoglalják a szervezetek vagyonát, beleértve a készpénzt is, és a bevételt új kábítószer-ellenes műveletek finanszírozására fordítsák. A fő cél az, hogy a kábítószer-kereskedők tiltott forrásaiból származó bevételeket maguk ellen a kereskedők ellen fordítsák.
Mindazonáltal számos olyan esetet dokumentáltak, amikor a rendőrség visszaélt a polgári vagyonelkobzással. Néhány esetben a rendőrség puszta gyanú alapján, tényekkel nem alátámasztott gyanú alapján foglalt le autókat és pénzt emberektől. Ilyen helyzetekben az ártatlanságuk bizonyításának terhe magukat az elkobzott magántulajdon tulajdonosait terheli, nem pedig a rendőrséget, amelynek általában bűncselekmény vagy megalapozott gyanú meglétét kell bizonyítania, mielőtt intézkedne.
A kábítószer elleni háború hatása az amerikai igazságszolgáltatási rendszerre
A büntető igazságszolgáltatási rendszerre az elmúlt évtizedekben gyakorolt eszkalálódó hatás - a bebörtönzési arányok növekedésétől kezdve a magántulajdon elkobzásán át a militarizációig - a kábítószer elleni háborúnak tulajdonítható.
Miután az Egyesült Államok az 1970-es és 1980-as években fokozta a kábítószer elleni háborúját, a kábítószer-bűncselekményekért kiszabott szigorúbb büntetések szerepet játszottak abban, hogy az ország világelső lett a bebörtönzési arányok tekintetében. (A kábítószer-bűncselekmények elkövetői azonban még mindig a börtönnépesség kis részét teszik ki: az állami börtönökben - amelyekben az amerikai börtönnépesség több mint 86 százaléka él - 2012-ben az emberek mintegy 54%-a volt erőszakos bűnöző, 16%-a pedig kábítószer-bűnöző - az Igazságügyi Statisztikai Hivatal adatai szerint).
A tömeges bebörtönzés azonban komoly terhet rótt a büntető igazságszolgáltatási rendszerre, és a börtönök túlzsúfoltságához vezetett az Egyesült Államokban. Ennek eredményeképpen egyes államok, köztük Kalifornia, a börtönnépesség csökkentése érdekében eltörölték a nem erőszakos kábítószer-fogyasztók és -eladók büntetését.
A rendőrségi hatáskörök tekintetében a polgári vagyonelkobzás a kábítószer és a kábítószer-kereskedő szervezetek elleni küzdelem módszereként indokolt. Ezek az intézkedések lehetővé teszik a bűnüldöző szervek számára, hogy lefoglalják a szervezetek vagyonát, beleértve a készpénzt is, és a bevételt új kábítószer-ellenes műveletek finanszírozására fordítsák. A fő cél az, hogy a kábítószer-kereskedők tiltott forrásaiból származó bevételeket maguk ellen a kereskedők ellen fordítsák.
Mindazonáltal számos olyan esetet dokumentáltak, amikor a rendőrség visszaélt a polgári vagyonelkobzással. Néhány esetben a rendőrség puszta gyanú alapján, tényekkel nem alátámasztott gyanú alapján foglalt le autókat és pénzt emberektől. Ilyen helyzetekben az ártatlanságuk bizonyításának terhe magukat az elkobzott magántulajdon tulajdonosait terheli, nem pedig a rendőrséget, amelynek általában bűncselekmény vagy megalapozott gyanú meglétét kell bizonyítania, mielőtt intézkedne.
A szövetségi kormány is támogatta a helyi és állami rendőrkapitányságokat a kábítószer elleni hatékonyabb küzdelem érdekében tett erőfeszítések irányításában. APentagon 1033-as programja, amely az 1990-es években ,idősebb George Bush elnöksége idején indult , akábítószerellenes kampány részeként felesleges katonai felszereléseket biztosít a rendőrség számára. A SWAT-műveletek is jelentősen megnövekedtek az elmúlt évtizedekben: az ACLU szerint 2011-ben és 2012-ben a SWAT-razziák 62 százaléka kábítószer-keresés volt.
Különböző csoportok aggodalmukat fejezték ki a rendőrségi hatáskörökkel való esetleges visszaélésekkel és túlkapásokkal kapcsolatban. Az ACLU például azzal érvel, hogy a magántulajdon lefoglalása veszélyezteti az amerikaiak polgári szabadságjogait és jogait, mivel a rendőrség akár vádemelés nélkül is lefoglalhatja a tulajdonát. Az ilyen lefoglalások arra is ösztönözhetik a rendőrséget, hogy erőfeszítéseiket a kábítószer-bűncselekményekre összpontosítsák, mivel valódi pénzeszközök lefoglalását eredményezhetik, amelyek később visszakerülnének a rendőrség költségvetésébe, míg az erőszakos bűncselekmények nyomozása valószínűleg nem. A libertariánus Cato Intézet is évek óta kritizálja a drogellenes kampányt, rámutatva, hogy a kábítószer-ellenes erőfeszítések ürügyül szolgáltak a bűnüldöző szervek megfigyelési lehetőségeinek jelentős kiterjesztéséhez, beleértve a lehallgatásokat és az amerikai postai küldemények átkutatását.
A rendőrség militarizálása a Missouri állambeli Fergusonban a Michael Brown rendőrségi lelövése miatti 2014-es tüntetések során vált buktatóvá. Miután az erősen felfegyverzett rendőrök tankszerű páncélozott járművekkel, könnygázzal és hangágyúkkal válaszoltak a többnyire békés tüntetőkre, bűnüldözési szakértők és újságírók bírálták a taktikát.
A kábítószer elleni háború kezdete óta az általános tendencia az, hogy a kábítószer-használat elleni küzdelem eszközeként jelentősen kiterjesztik a rendőrség hatáskörét és a büntető igazságszolgáltatási rendszert. De ahogy a kábítószer elleni háború megpróbálja megállítani a drogfogyasztást és a kábítószer-kereskedelmet, a sokak által drákóinak nevezett kemény politikák megkérdőjeleződtek. Ha a kábítószer elleni háború nem éri el a céljait, a kritikusok szerint a büntető igazságszolgáltatási rendszer kiterjesztése nem éri meg a pénzügyi terhet és a szabadság költségeit az Egyesült Államokban.
Last edited:
